fbpx
2020.10.27.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

Új járművek több mint egymilliárd forintért (videóval)

Hatvanhárom speciális járművet adtak át július tizenötödikén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Két európai uniós projekt keretében, valamint saját és a Generali Biztosító Zrt. által biztosított forrásból huszonegy erdőtüzes gyorsbeavatkozó, három többcélú és két üzemanyagtöltő jármű, továbbá huszonkilenc logisztikai, árvíz- és lakosságvédelmi, valamint vezetési irányítási gépjármű, illetve nyolc duplakabinos terepjáró került új gazdájához.

A BM OKF épületében megtartott átadási ünnepségen részt vett Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a rendezvényen képviseltették magukat a társ- és rendvédelmi szervek, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az önkéntes szervezetek és a szakmai szövetségek.

Az ünnepi beszédet Bartók Péter tűzoltó dandártábornok, a BM OKF gazdasági főigazgató-helyettese mondta. Emlékeztetett arra, hogy a szervezet az idén ünnepli a tűzoltóság megalakulásának százötvenedik évfordulóját, és mint mondta, külön öröm, hogy ebben az évben is új járművekkel lehet megkönnyíteni az önkéntes és hivatásos tűzoltók munkáját. Bartók Péter beszélt arról is, hogy a mostani átadással lezárul a KEHOP 1.6.0-15-2016-00020 azonosítószámú, az „Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállító gépjárművek rendszerbe állítása” elnevezésű projekt. Ennek összesen több mint 6,1 milliárd forintos forrásából korábban tizenhat szimpla-, tizennégy duplafülkés vízszállítót, valamint három, erdőtüzes felépítménnyel szerelt konténerszállító járművet adtak át, most pedig huszonegy erdőtüzes gyorsbeavatkozó, két üzemanyagszállító-töltő gépjármű, valamint három duplafülkés, többcélú erdőtüzes és műszaki mentő felépítménnyel rendelkező gépkocsi talál gazdára. A főigazgató-helyettes hangsúlyozta, ezek a járművek jelentősen hozzájárulnak az erdőtüzes, illetve más, vízigényes vagy jó terepjáró képességet igénylő beavatkozások hatékonyságához. A tábornok szólt a három, nehéz terepi erdőtűzoltó jármű speciális képességeiről is. Bartók Péter a KEHOP 1.6.0-15-2016-00021 azonosítószámú, az „EU polgári védelmi komplex modulok létrehozása, fejlesztése” című projekt keretében átadott huszonkilenc Volkswagen Amarok típusú járművel kapcsolatban arról beszélt, hogy a 12 vízi kutatási és mentési, a 3 vezetés-irányítási, valamint a 14, logisztikai feladatok biztosítására szolgáló jármű felépítményeit a speciális feladatokhoz alakították ki. A főigazgató-helyettes elmondta, az uniós forrásból megvalósult fejlesztéseken túl a főigazgatóság saját költségvetéséből nyolc duplakabinos terepjáróval gazdagodnak a megyei igazgatóságok katasztrófavédelmi műveleti szolgálatai. A járművek felépítményének kialakításához és a málhafelszerelések beszerzéséhez a Generali Biztosító is hozzájárult támogatásával. A tábornok végezetül úgy fogalmazott, az átadott eszközökkel tovább javítható a reagálóképesség, csökkenthető a beavatkozási idő. Hozzátette ugyanakkor, hogy a fejlesztéseknek még nincs vége, a szervezet a jövőben is tervez uniós és hazai forrásokból eszközöket, járműveket beszerezni.

A főigazgató-helyettes után Kontrát Károly parlamenti államtitkár emelkedett szólásra, mindenekelőtt a belügyminiszter üdvözletét átadva. Ezután kijelentette, a most átadott hatvanhárom speciális jármű megkönnyíti az önkéntes és hivatásos egységek munkáját, ezáltal hozzájárul a magyar emberek élet- és vagyonbiztonságához. A miniszterhelyettes emlékeztetett arra, a kormány 2010-ben azt ígérte, hogy erősíti a biztonságot, márpedig ennek a törekvésnek fontos része a hivatásos és önkéntes erők megfelelő felszerelésekkel való ellátása. Kontrát Károly is szólt arról, hogy a források a jövőben is rendelkezésre állnak, a 2021-es költségvetés is gondoskodik arról, hogy Magyarország ezután is Európa egyik legbiztonságosabb országa legyen. Hangsúlyozta, bízik abban, hogy a most átadott speciális járművek jól szolgálják a rajtuk szolgálatot teljesítő állomány és a beavatkozások biztonságát, bár reméli, hogy minél ritkábban kell majd alkalmazni a járműveket.

 A köszöntőket követően Kontrát Károly parlamenti államtitkár és dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója átadta az érintett tizenkilenc katasztrófavédelmi igazgatóság és huszonhárom önkéntes szervezet képviselőjének a járművek jelképes indítókulcsát. Ezután a rendezvény résztvevői megtekintették az épület előtt felsorakozott gépkocsikat. Az ünnepség végén az országos katasztrófavédelmi főigazgató arról beszélt, hogy a beavatkozást igénylő események kihívás elé állítják a hivatásos és önkéntes erőket, és ezeket a kihívásokat legjobban megfelelő szakmai felkészültséggel és korszerű felszerelésekkel lehet kezelni. A tábornok köszönetet mondott mindazon közreműködőnek, a gyártóknak, a beszállítóknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy át lehessen adni a hatvanhárom gépjárművet. 

Fotó: Szőke Péter BM OKF

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: