fbpx
2020.10.27.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

HAMAROSAN ÁTADJÁK AZ M4 GYORSFORGALMI ÚT CEGLÉD-ABONY KÖZÖTTI SZAKASZÁT

Július második felében átadhatják az M4 gyorsforgalmi út Cegléd-Abony közötti szakaszát. A projekt jelenlegi állásáról Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese tartott sajtótájékoztatót.

A 17,6 kilométeres szakasz 26,6 m koronaszélességű, 2×2 sávos autóútként valósult meg. A nyomvonal a teljes szakaszon megegyezik a meglévő 4. sz. főút nyomvonalával. A megengedett sebesség 110 km/h lesz.

A megvalósítás során két új különszintű csomópontot alakítottak ki, összesen négy új műtárgy épült meg, további négyet pedig felújítottak.

A munkálatok gyakorlatilag befejeződtek a teljes szakaszon. A műszaki átadás-átvételi eljárást a tegnapi napon lezárták, jelenleg a forgalomba helyezési eljárás zajlik.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta: Lassan egy évtizedek óta várt fejlesztés végére érünk, de ezzel nem ér véget a Szolnok megközelítését érintő beruházások sora. Már épül a város északi elkerülő útja. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően Budapest a mostani 1,5 óra helyett körülbelül 1 óra alatt megközelíthető lesz. Ez nagyon sokat fog jelenteni Szolnok gazdasági előre lépése szempontjából.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese kiemelte: A Cegléd-Abony közötti szakasz kapcsolódik a M4 gyorsforgalmi út februárban átadott 44 kilométeres részéhez. A mostani 17,6 kilométer két részre oszlik. 6 kilométert már tavaly nyár óta használhatnak a közlekedők. Az új nyomvonalon megépült 11,6 kilométer átadása a hónap végére várható. Az M4 többi része eltérő állapotban van. Augusztusra készül el a Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár szakasz. Folyik a munka Abony és Törökszentmiklós között, a Szolnok északi elkerülővel együtt. Törökszentmiklós és Berettyóújfalu között a tervezés van folyamatban 2021-re már kiviteli tervekkel is fogunk rendelkezni. Az, hogy a munkák itt mikor kezdődhetnek el, további kormányzati döntés függvénye lesz. Az utak karbantartásáról mérnökségi telepek fognak gondoskodni. A régi Monori és Ceglédi Mérnökségi telep felújítására már rendelkezünk kivitelezővel. A szerződéskötés júliusban várható. Utána indulnak a a munkák. Egy új kombinált mérnökségi telep épül Monor közelébe. Itt a tervek már elkészültek. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás varhatóan még idén elindul és a munkák jövő év első felében elkezdődhetnek.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósult meg. A Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. által elvégzett kivitelezés nettó összege 26,31 milliárd forint.

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: