fbpx
2020.10.23.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

Szökésben volt, a NAV elfogta

Milliárdos kárt okozott a költségvetésnek az a másfélezer biztonsági őrt és takarítót foglalkoztató cégláncolat, amit két budapesti férfi irányított. Egyiküket 2011 óta körözték csalás miatt, másikuk ellen vesztegetés miatt folyik eljárás a bíróságon. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban ütöttek rajta az immár költségvetési csalással is gyanúsított bűnszövetségen.

A két férfi cégei őrzésbiztonsági és takarítási munkákat vállaltak. A fővállalkozó a „teljesítésbe” valós gazdasági tevékenységet nem végző, fiktív számlák kibocsátására létrehozott alvállalkozókat vont be, így kerülték el az áfafizetést. Összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A 2011 óta csalásért körözött, szökésben lévő férfi feladata volt az alvállalkozók strómanjainak felhajtása, a kapcsolattartás az üzleti partnerekkel, valamint a társaságok számláira érkező utalások felvétele. Több álneve is volt, gépkocsit nem használt, tömegközlekedéssel vagy gyalog járt, tartva a rendőri ellenőrzésektől. A rajtaütés napján is egy megállóban várakozott, amikor a NAV nyomozói – feltartóztatva az érkező villamost – bilincsben elvitték. Másfél éve volt hátra az elévülésig, így azonban börtönbe kell vonulnia.

A bűnszövetség tagjai fényűző körülmények között éltek, a nyomozók a luxusingatlanok mellett százmillió forint készpénzt és több tízmillió forintos karórákat is foglaltak az akcióban. A készpénz felkutatásában eredményesen dolgozott Cappy, a pénzkereső kutya, aki hamar kiszagolta a rejtekhelyeket.

A gyanúsítottakkal szemben bűnszövetségben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás. A vesztegetés miatt is vádolt fővállalkozó letartóztatásba, szökésben lévő társa – megkezdve négyéves büntetését – börtönbe került.

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: