fbpx
2020.10.27.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

Kisebb beavatkozások hétvégéje

A hétvége jelentősebb károk nélkül telt megyénkben. Sem a tűzesetek, sem pedig a műszaki mentések vonatkozásában nem volt szükség jelentős erők bevetésére.

Péntek reggel gázrobbanás történt egy kunmadarasi családi házban, erről bővebben ebben a cikkünkben számoltunk be.

Ruhadarabok égtek egy lakóház nyitott helyiségében péntek délután Kunszentmártonban, a Csokonai úton. A tűz egy gerendára is átterjedt. A település hivatásos tűzoltói egy vízsugárral avatkoztak be.

Összehordott szemét kapott lángra szombat délelőtt a cibakházi Öregszőlő II. úton. Az esethez a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik egy vízsugárral fékezték meg a lángokat.

Egy szekrény, illetve benne ruhadarabok gyulladtak ki tegnap délelőtt Tiszaszőlősön, egy Hősök terén lévő házban. A tüzet elektromos meghibásodás okozta. A tiszafüredi hivatásos tűzoltók kiérkezésére a tulajdonos az égő ruhákat kivitte az épületből és a tüzet is eloltotta, így az egység áramtalanította az ingatlant, valamint hőkamerával további izzások után kutatott.

Lesodródott az útról és árokba csapódott egy személygépkocsi tegnap kora délután Jászárokszállás külterületén. A település önkormányzati tűzoltóinak kiérkezésére egy helyszínen lévő önkéntes tűzoltó áramtalanította az autót, így az egység a rendőrségi helyszínelést követően kivontatta a járművet az árokból. A kocsiban csak a sofőr utazott, az esethez mentők is érkeztek.

Árokba hajtott és oldalára borult egy személyautó tegnap délután Tiszaszőlős határában. A tiszafüredi hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit, majd drótkötéllel kihúzták az árokból. 

Egy rakomány nélküli nyerges vontató és egy személygépkocsi ütközött össze tegnap kora este Szolnokon, a Karinthy Frigyes úton. A kamionból adalékanyag folyt az úttestre. A szolnoki hivatásos tűzoltók a személyautót áramtalanították.

Fotó: Tiszafüred HTP; Tiszaföldvár ÖTP

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: