fbpx
2020.10.19.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

A gyanúsított egy kunhegyesi lakóházban és egy karcagi kórházban is kifosztotta alvó embertársát.

A NYOMOZÓK ELFOGTÁK A FELTÉTELEZETT ELKÖVETŐT 

Ismeretlen személy egy kunhegyesi lakóház egyik lakóhelyiségébe bement 2020. június 16-án 21 óra és 2020. június 17-én 4 óra között, és a szobában alvó tulajdonos mellől ellopta annak mobiltelefonját. A rendőrök adatgyűjtést követően azonosították, elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost. A jogsértő beismerő vallomást tett és elmondta a rendőröknek, hogy az eltulajdonított telefont otthonában, a csizmájába rejtette. A nyomozók kutatás során, a lábbeliben megtalálták a telefonkészüléket, amit lefoglaltak és visszaadtak a sértettnek.

A feltételezett elkövetőt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki továbbá egy 2020. február 29-én, a reggeli órákban történt bűncselekmény vonatkozásában. A 27 éves gyanúsítottat ekkor a helyi kórházban gyógykezelték. A nő egy alvó betegtársa köntöséből lopta el annak mobiltelefonját.

A Karcagi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást.

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: