fbpx
2020.10.27.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

Több ittas vezető is okozott balesetet tegnap

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

A megye rendőrei az elmúlt napon három ittas járművezetővel szemben intézkedtek és három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy farmosi lakos közlekedett személygépkocsival 2020. június 7-én 2 óra körül  Jászdózsa és Jászjákóhalma között, amikor elveszítette uralmát a járműve irányítása felett és a menetirány szerinti bal oldali útárokba csapódott. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrök elvették a helyszínen a 29 éves férfi vezetői engedélyét.

Egy nagykörüi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén 2020. június 7-én 3 óra körül, amikor a járőrök intézkedés alá vonták. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, továbbá a rendőrök azt is megállapították, hogy a jogsértő vezetői engedéllyel nem rendelkezett. 

Egy helyi lakos Túrkeve belterületén közlekedett személygépkocsival 2020. június 7-én 18 óra körül, amikor elveszítette uralmát járműve irányítása felett és az útárokba hajtott. A rendőrök megállapítása alapján a sofőr úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott, továbbá vezetői engedéllyel sem rendelkezett.

Az illetékes rendőrkapitányságok mindhárom esetben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást. Személyi sérülés egyik esemény során sem történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nem csak saját, de mások életét is veszélyezteti!

…hogy mindenki hazaérjen!

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: