fbpx
2020.11.30.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

RENDŐRSÉGI HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.  Az elmúlt napon a megye rendőrei kettő személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy nyergesújfalui lakos személygépkocsival közlekedett Szolnok irányába 2020. május 25-én 23 óra 50 perc körül. A sofőr haladása során egy jobbra ívelő kanyarban gépjárművével megcsúszott, az útárokba sodródott, majd a tetejére fordulva megállt. A baleset következtében a gépjármű utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Egy helyi lakos és három utasa közlekedett személygépkocsival Karcag belterületén 2020. május 25-én 22 óra 30 perc körül. A fiatal sofőr egy balra ívelő útkanyarulatban elveszítette uralmát a járműve irányítása felett és az útárokba csapódott. A baleset következtében az autóban utazók közül hárman – az előzetes orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedtek, míg egy utas a helyszínen életét vesztette.

Egy helyi lakos személygépkocsijával hátramenetet végzett Túrkeve belterületén 2020. május 21-én 10 óra 20 perc körül, azonban manővere során nem észlelte a jármű mögött haladó, kerékpárját toló gyalogost, akit fellökött. A baleset következtében a gyalogos – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a balesetek megelőzéséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályok betartásával, egymásra odafigyelve és toleranciát tanúsítva vesznek részt a közlekedésben! Kérjük továbbá az úton lévőket, hogy közlekedésük során a mindenkori út-, látási és időjárási viszonyoknak megfelelően válasszák meg a járművek sebességét.

 … hogy mindenki hazaérjen!

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: