fbpx
2020.10.19.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

RENDŐRKÉZEN A BALESET SÉRÜLTJÉT KIFOSZTÓ

A rendőrök őrizetbe vették a jászkiséri férfit.

Jászladány belterületén 2020. március 9-én 18 óra 30 perc körül közúti közlekedési baleset történt, amely során három személygépkocsi összeütközött. A helyszínen az ütközés hangjára többen összegyűltek, akik segítséget nyújtottak és hívtak a részeseknek. A segítségnyújtás során egy jászkiséri lakos odament az egyik gépkocsivezetőhöz, aki beszorult a járművébe és súlyos sérüléseket szenvedett. A sérült kérte a 21 éves férfit, hogy keresse meg a gépkocsi padlójára leesett mobiltelefonját, és azt adja oda neki. A férfi megtalálta a gépkocsiban a telefont, azonban azt a tulajdonosának nem adta át, azt mondta, hogy nem találta. A sértett hozzátartozója másnap észlelte a készülék eltűnését, és bejelentést tett a rendőrségen.

A rendőrök adatgyűjtést követően rövid időn belül azonosították a jogsértőt, és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.  

A nyomozók Zs. Sándor ellen kifosztás bűntett elkövetése miatt indítottak eljárást.           

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: