fbpx
2020.09.26.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

Segítsünk együtt a féléves Alinának!

Germán Alina

Germán Alináról négynapos korában derült ki, hogy súlyos szívbetegséggel született. A szüleivel túl vannak már számos kezelésen és műtéten, de a teljes gyógyuláshoz még hosszú út vezet. Március 7-én a törökszentmiklósi Amerikai Autós közösség Szabó Zoltán, Angyal Katalin, Urbán Katalin és Bajár Zsolt szervezésében megtartotta idei első autós találkozójukat. 2020-ra célul tűzték ki, hogy mindenben segítenek a Germán családnak. Az idei nyári nagyrendezvényük bevételét is a kislány gyógyulására szánják.
Kisfilmünk a hétvégi autós találkozón készült, ahol Alina és szülei is részt vettek. A családnak minden segítségre szükségük van, hiszen az apa tud csak dolgozni, Erika, az édesanya minden percét a kicsi mellett kell hogy töltse, a kórházban töltött idők alatt is. A segíteni szándékozók az alábbi számlaszámra tehetik ezt meg:
10400607-86767872-76511007

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: