fbpx
2020.10.24.

Térségi Televízió

T1TV – Törökszentmiklós

EAVI 2020 – Újabb kiállításhoz csatlakozik a Nébih

2020. február 29-én Budapestre érkezik az EAVI 2020 fotókiállítás, amely az azonos elnevezésű, nemzetközi AIDS vakcina kutatási projekt menetét és eddigi eredményeit mutatja be az érdeklődő közönségnek. A vándorjellegű tárlat a projektben résztvevő 22 tudományos intézmény – köztük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – által készített fotókat adja közre. A kiállítás 3 hónapig látogatható a Csodák Palotájában.

A Nébih Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága 2007 óta vesz részt az Európai Unió által finanszírozott AIDS vakcina kutatási projektekben. Az EAVI 2020 elnevezésű programban jelenleg Európa, Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok 22 tudományos intézménye és biotechnológiai vállalata dolgozik egy hatékony vakcina fejlesztésén.

A humán gyógyszerek és oltóanyagok kipróbálásának első szakaszában, szigorúan ellenőrzött körülmények között, állatkísérleteket is szükséges végezni. A Nébih szakemberei nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek az oltóanyagok engedélyezésének, ellenőrzésének, állatokon történő vizsgálatának területén. Ezt a magas színvonalú tudást és a kutatás iránti elkötelezettséget ismerik el a projekt vezetői, amikor hosszú évek óta együttműködésre kérik fel a Nébih szakembereit.

Az EAVI 2020 fotókiállítás ennek a sokrétű tudományos munkának a menetét és eddigi eredményeit tárja a nyilvánosság elé, miközben a projektben résztvevő valamennyi országon végigvándorol. A tárlat képanyagát a projektben résztvevő intézmények készítették, olyan módon, hogy az a nyugalom megzavarására alkalmas fotókat NEM tartalmaz.

A hazai kiállítás valamennyi bemutatott képét kétnyelvű – angol és magyar – magyarázat kíséri.

A kiállítás időtartama: 2020. február 29-től 3-hónapon keresztül

Helyszín:                     CSOPA, 1036 Budapest, Bécsi út 38-44., Buda Entertainment & Gastro

Nyitva tartás:               a hét minden napján 9-től 19 óráigAz EAVI 2020 fotókiállítás a Születés világa című kiállítás előterében tekinthető meg: https://www.csopa.hu/attrakciok/szuletes-vilaga

Közösségi média
error: Védett tartalom!
%d bloggers like this: