Friss Hírek 

FELFEGYVERKEZVE ELKÖVETETT GARÁZDASÁG

Elfogták rendőrök azt a két férfit, akik bántalmaztak két helyi lakost Jászapátin. A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Tamás és F. Ferenc jászapáti lakosok ellen. A 27 éves és 30 éves férfiak 2018. szeptember 19-én 13 óra körül Jászapáti egyik utcáján leszólítottak két másik fiatalembert, akikkel szóváltásba keveredtek, majd bottal és késsel is bántalmazták őket. A rendőrök rövid időn belül egy jászapáti ingatlanban elfogták és a helyi rendőrőrsre előállították a testvérpárt. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a sértettek könnyű sérülést szenvedtek.

Bővebben
Egyéb Friss Hírek Kék Hírek 

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei hét személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. A Mezőtúri Rendőrkapitányság eljárást indított ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy túrkevei lakos ellen. Járőrök ellenőrizték 2018. szeptember 19-én a reggeli órákban Túrkeve belterületén a személygépkocsival közlekedő 62 éves férfit. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították.

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei tizenegy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt egy hevesi lakos ellen. Rendőrök ellenőrizték 2018. szeptember 18-án a reggeli órákban Szolnok belterületén a személygépkocsival közlekedő 28 éves férfit. Megállapították, hogy sofőrt a hatóság a járművezetéstől korábban eltiltotta, ezért előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.

Bővebben
Egyéb Friss Hírek Kék Hírek Törökszentmiklós 

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei hat személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kisújszállási lakos ellen. Rendőrök igazoltatták 2018. szeptember 17-én a reggeli órákban Törökszentmiklós belterületén a személygépkocsival közlekedő férfit. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért vezetői engedélyét a helyszínen elvették. Forrás: police.hu

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt napon a megye rendőrei kettő személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy kunmadarasi lakos ellen. A 40 éves férfi 2018. szeptember 13-án 18 óra körül az ablakon keresztül bejutott egy kunmadarasi ingatlanba, ahonnan egy porcelán étkészletet és egy digitális videomagnót tulajdonított el. A rendőrök az adatgyűjtést követően még a helyszín közelében elfogták a tolvajt.…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

ORVHALÁSZOK

Engedély nélkül, tiltott módszerrel halászott két férfi a Tiszán. A tiszai vízirendőrök tetten érték őket. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság eljárást indított orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két vásárosnaményi lakos ellen. A 36 és a 31 éves férfiak 2018. szeptember 13-án 15 óra 30 perc körül Gergelyiugornya külterületén, a Tisza folyón tiltott eszközzel, tiltott módon – területi halászjegy nélkül – halásztak. Rendőrök figyeltek fel a folyó partján gyanúsan viselkedő férfiakra, akiket elszámoltattak, majd a Vásárosnaményi Rendőrőrsre előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak. A kifogott halakat pedig visszaengedték természetes élőhelyükre. Forrás: police.hu

Bővebben
Egyéb Friss Hírek 

PREVENCIÓS PROGRAMOKKAL SZÍNESÍTVE

A bűnmegelőzési előadók prevenciós előadásokkal, valamint a “Házhoz megyünk” programmal színesítették a rendezvényt Törökszentmiklóson. A Karcagi Szakképzési Centrum „Egészségnap” elnevezésű rendezvényt  tartott 2018. szeptember 13-án Törökszentmiklóson, a Lábassy János Szakgimnázium és Szakközépiskolában. Az eseményen jelen voltak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság megelőzési munkatársai is. A szakemberek célja, hogy a fiatalok elkerüljék az áldozattá válást és ne kövessenek el bűncselekményeket! Kerüljék a drogokat és ne fogadjanak el senkitől sem a számukra veszélyt jelentő dolgot, még akkor sem, ha azt egy hozzájuk közel álló személy kínálja! A programok kisebb…

Bővebben
Egyéb Friss Hírek 

SZEZONZÁRÓ ÉRTEKEZLET POROSZLÓN

Idén is biztonságos volt a nyári szezon a Tisza-tónál. A Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság 2018. szeptember 12-én tartotta szezonzáró értékelő ülését a Tisza-tavi Ökocentrumban. A megbeszélésen a bizottság munkájáról Kovács Béla r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese adott tájékoztatást a jelenlévőknek, majd az együttműködő- és társszervek képviselői foglalták össze tevékenységüket. Az értekezleten dr. Urbán Zoltán r. dandártábornok, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a vízi balesetek megelőzése céljából folytatott prevenciós tevékenységük elismeréseként dr. Nagy Tibort, az Oxyteam Országos Sportmentőszolgálat Kft. ügyvezető igazgatóját, Csóka Noémit, a Debreceni Egyetem…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

KIRABOLTÁK

A rendőrök elfogták a szolnoki rablás gyanúsítottjait. A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. Tünde és F. Dávid szolnoki lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 25 éves nő 2018. szeptember 12-én délután szolnoki lakására hívta egy ismerősét. Ott a nő élettársa bántalmazta a férfit, akitől pénzt követeltek és késsel fenyegették. A sértett ennek hatására átadta készpénzét. A rendőrségre érkezett bejelentést követően a rendőrök pár órán belül belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható szolnoki lakosokat és előállították őket a helyi rendőrkapitányságra. A…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 órában történt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt napon a megye rendőrei három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két jászfelsőszentgyörgyi lakos ellen. A férfiak 2018. szeptemberi 11-én 7 óra és 13 óra 30 perc között bejutottak egy jászfelsőszentgyörgyi ingatlanba, ahonnan beltéri egységet, antennát és egy gázpalackot tulajdonítottak el. A rendőrök az adatgyűjtést követően azonosították és elfogták…

Bővebben
error: Védett tartalom!