Friss Hírek Kék Hírek Törökszentmiklós 

ELFOGTÁK A PÉNZPÖRGETŐS CSALÓT

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság körözte azt a román férfit, aki az országban trükkös módszerrel csalt ki pénzt bolti eladóktól. Az ukrán határon fogták el a csalót. Az ország több településén is bevetette trükkjét egy román állampolgár. A 47 éves férfi 2018 nyarától kezdődően megtévesztéssel csalt ki pénzt bolti eladóktól. Módszere jellemzően mindig ugyan az volt. Kisebb üzletekbe tért be, ahol nagy címletű bankjegyet váltatott fel az eladókkal, majd az egyik bankjegyet ügyesen, gyorsan elrejtette kezében és jelezte, hogy nem kapta meg a teljes összeget. A gyanútlan és összezavart sértettek, ekkor ismét…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

AZ ELMÚLT 24 ÓRÁBAN TÖRTÉNT – SZERSZÁMOKAT LOPOTT

Az elmúlt napon a megye rendőrei nyolc személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Bertalan jászkiséri lakos ellen. A 27 éves férfi 2018. november 13-án éjszaka a kerítésen bemászott egy jászteleki ingatlanra és a nyitott melléképületből eltulajdonított egy sarokcsiszolót és egy köszörűt. A rendőrök a beszerzett adatok alapján elszámoltatták és gyanúsítottként kihallgatták a férfit, aki elismerte…

Bővebben
Friss Hírek Karcag Kék Hírek 

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. A Karcagi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy tiszaburai lakos ellen. A 20 éves férfi 2018. november 11-én éjszaka betört egy tiszaburai rendelőbe, ahonnan elvitt egy számítógépet a tartozékaival együtt. A bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek és rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost. A…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

LAKATLAN TANYÁRÓL LOPTAK

A Jászberényi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két jászberényi lakos ellen. A 21 éves férfi és 18 éves társa 2018. június 9. és 2018. június 26. között bejutottak egy jászberényi lakatlan ingatlanba. A ház udvaráról vízcsöveket, satupadot és különböző fémtárgyakat tulajdonítottak el, amelyeket később értékesítettek. A rendőrök a széleskörű adatgyűjtést követően azonosították és elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőket. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek. Forrás:…

Bővebben
Friss Hírek 

Más személy SZÉP-kártyájával fizetett, annak tudta nélkül, pénzbüntetésre ítélték

A Szolnoki Járásbíróság folytatólagosan, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt 120.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a negyvenes éveiben járó nőt, aki egy másik, általa nem ismert személy ismeretlen körülmények között hozzákerült SZÉP-kártyájával 2018. március 28-a és április 24-e között 7 alkalommal, összesen 24.204 Ft összegben vásárolt. A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást követ el számos más eset mellett az, aki jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (pl. bankkártya, SZÉP-kártya stb.) felhasználásával kárt okoz. A nőt 2018. november 8-án állította bíróság elé a Szolnoki Járási…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei nyolc személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két jászapáti lakos ellen. A 24 és a 23 éves férfiak 2018. szeptember 23-án 20 óra és 2018. szeptember 24-én 15 óra között bejutottak egy jászapáti ingatlanra, ahol a melléképületből lószerszámokat tulajdonítottak el. A rendőrök a bejelentést követően, rövid időn belül azonosították…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

Szemfüles járőrök

A rendőrök gyanúja beigazolódott. A lopást követő rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki egy nyaralóból tulajdonított el több szerszámot. A Jászapáti Rendőrőrs járőrei 2018. szeptember 21-én a kora hajnali órákban a település egyik utcáján ellenőriztek egy férfit, aki egy szerszámokkal teli ládát cipelt. Mivel a rendőrök igen jól ismerték a 19 éves helyi lakost, így elszámoltatták. Ekkor O. Márió azt állította, hogy a ládát találta és nincs is rá szüksége, így a rendőröknek azt átadta, majd az intézkedés végén távozott. A fenti napon délelőtt érkezett bejelentést a rendőrségre,…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt napon a megye rendőrei kettő személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy kunmadarasi lakos ellen. A 40 éves férfi 2018. szeptember 13-án 18 óra körül az ablakon keresztül bejutott egy kunmadarasi ingatlanba, ahonnan egy porcelán étkészletet és egy digitális videomagnót tulajdonított el. A rendőrök az adatgyűjtést követően még a helyszín közelében elfogták a tolvajt.…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

KIRABOLTÁK

A rendőrök elfogták a szolnoki rablás gyanúsítottjait. A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. Tünde és F. Dávid szolnoki lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 25 éves nő 2018. szeptember 12-én délután szolnoki lakására hívta egy ismerősét. Ott a nő élettársa bántalmazta a férfit, akitől pénzt követeltek és késsel fenyegették. A sértett ennek hatására átadta készpénzét. A rendőrségre érkezett bejelentést követően a rendőrök pár órán belül belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható szolnoki lakosokat és előállították őket a helyi rendőrkapitányságra. A…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 órában történt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt napon a megye rendőrei három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két jászfelsőszentgyörgyi lakos ellen. A férfiak 2018. szeptemberi 11-én 7 óra és 13 óra 30 perc között bejutottak egy jászfelsőszentgyörgyi ingatlanba, ahonnan beltéri egységet, antennát és egy gázpalackot tulajdonítottak el. A rendőrök az adatgyűjtést követően azonosították és elfogták…

Bővebben
error: Védett tartalom!