Friss Hírek Kék Hírek Szolnok 

Két autó ütközött Szolnoknál ma reggel

Az autókba a sofőrök beszorultak. Összeütközött két személygépkocsi ma reggel a 4-es számú főút szolnoki elkerülő szakaszán. Az egyik jármű szerszámokat szállított, de a balesetben érintett volt egy nyomdai papírt szállító kisteherautó is, amely kismértékben károsodott. A személygépkocsikba a két sofőr beszorult, őket a szolnoki hivatásos tűzoltók feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki, majd átadták a mentőknek. Az egyik autó a baleset során felborult, ezt a tűzoltók kerekeire állították, majd biztosították a helyszínt.

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

Hétvégi rendőrségi hírek

Az elmúlt 24 órában történt. Egy férfi Rákóczifalva belterületén közlekedett személygépkocsival 2020. február 15-én 14 óra 45 perc körül, amikor az úttestről jobbra lehaladt és az út melletti betonoszlopnak ütközött, ami kitörött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a sofőr és utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A jogsértővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a 22 éves férfi úgy ült a volán mögé, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett. Ugyancsak alkoholos állapotban ült robbanómotoros kerékpárjára az a szolnoki…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek Szolnok 

Belesettel indult a hétfő reggel

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főút 100. kilométerszelvényében, Szolnokon. Közúti közlekedési baleset történt 2020. február 17-én 5 óra körül Szolnok külterületén, a 4-es számú főút 100. kilométerszelvényében. Az elsődleges adatok szerint három gépjármű érintett a személyi sérüléssel is járó balesetben. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését, amely során Szandaszőlős felől a Tószegi út irányába terelik a forgalmat. Kérjük az arra közlekedő gépkocsivezetők fokozott figyelmét és türelmét!A képeket nézőink küldték.

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

JELZŐTÁBLÁKAT RENDEZTEK ÁT TÓSZEGEN

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a közlekedés biztonsága ellen vétettek Tószegen. Két férfi Tószeg belterületén 2020. február 15-én 0 óra 15 perc és 0 óra 40 perc között oszlopostól kiemelt két közlekedési jelzőtáblát a földből és azokat áthelyezték egy belterületi kereszteződésben lévő villanyoszlopra, továbbá egy másik jelzőtáblát 70 fokkal elfordítottak. A rendőrök a térfigyelő kamera felvételei, továbbá adatgyűjtések alapján azonosították, elfogták és előállították a 27 és 38 éves helyi lakosokat, akiket gyanúsítottként kihallgattak. A Szolnoki Rendőrkapitányság a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

Lezárult a halálos baleset vizsgálata, ittas volt az okozó

A Jászberényi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Egy helyi lakos Jászberény lakott területén kívül, a 31-es számú főútvonalon személyautóval közlekedett 2019. november 13-án 17 óra 15 perckor, amikor haladása során egy jobbra ívelő kanyarban áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és frontálisan összeütközött egy személygépkocsival, amiben ketten utaztak. A személygépjárműben utazók a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették, míg a jászberényi sofőr súlyos sérülést szenvedett. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a balesetet okozó sofőr ittasan ült a volán mögé, továbbá a megengedett 90…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

Kábítószer a kocsiban

A Tiszafüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. A rendőrök ellenőriztek Tiszafüred belterületén egy személygépjárművel közlekedő férfit 2019. október 27-én 10 óra 45 perc körül. A jármű átvizsgálásakor kábítószergyanús növényi származékot, tablettákat továbbá kábítószer fogyasztáshoz használt eszközöket (őrlőket és morzsolókat) találtak a járőrök. A tiszafüredi rendőrök a fiatal férfit elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították. A 24 éves jogsértővel szemben alkalmazott drogteszt kannabiszra és amfetaminra pozitív értéket mutatott. Az igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy a lefoglalt növényi anyagok kábítószernek minősülnek. A rendőrök kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták F. Alexet, aki…

Bővebben
Egyéb Friss Hírek 

Időjárás-jelentés a hétvégére

Országos előrejelzés: vasárnap reggeltől vasárnap éjféligAz éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet napközben feloszlik, gomolyosodik, miközben vastagodó fátyolfelhőzet szűri a napsütést. Csapadék nem lesz. A déli szél többfelé megélénkül, elsősorban a Dunántúl északi felén helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb. forrás: met.hu

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek Törökszentmiklós 

Még mindig jellemző az ittas vezetés

Az elmúlt 24 órában történt. A megye rendőrei az elmúlt napon két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt egy jánosidai lakos ellen. Rendőrök ellenőrizték Jánoshida belterületén, 2020. február 14-én 20 óra 15 perc körül a személygépkocsijával közlekedő férfit. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a 40 éves férfit előállították a szolgálati gépjárműbe…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek Szolnok 

Kattant a bilincs a 72 éves elkövetőn

A szolnoki nyomozók azonosították és elfogták azt a férfit, akit kifosztással gyanúsít a hatóság. Egy szolnoki nő lakóházába becsengetett 2020. február 13-án 11 és 12 óra között egy férfi, aki az asszony férjére hivatkozva beszélgetést kezdeményezett. Az idős nő behívta otthonába a férfit egy kávéra. Kávézás közben a hölgy rosszul érezte magát, elbódult és eszméletét vesztette. Később a nő magához tért, azonban a férfi ekkor már nem tartózkodott a lakóházban. Az idős asszony akkor kezdett gyanakodni, hogy megkárosíthatták, amikor észrevette, hogy a férfi elmosogatta maga után a kávéscsészét. A sértett…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

HORRORKARAVÁN KENDERESEN

A rendőrök horrorkaravánt szűrtek ki a közúti forgalomból Kenderesen. A Kisújszállási Rendőrőrs járőrei ellenőriztek Kenderes belterületén, a 4-es számú főúton 2020. február 13-án 5 óra körül  egy román hatósági jelzésű járműszerelvényt. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy két külföldi férfi egy rakományrögzítő hevederrel vontatott egy motorhibás kisbuszt, amihez egy személygépkocsit szállító tréler volt kapcsolva. A rendőrök a jogsértést megszüntették, a balesetveszélyes járműszerelvény további közlekedését megakadályozták. A 36 és 52 éves sofőröket előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési eljárás keretében 150.000, valamint 100.000 forint szabálysértési bírságot szabtak ki. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság…

Bővebben
error: Védett tartalom!