Friss Hírek Karcag Kék Hírek 

A barátnőjével akart beszélni, bombariadót csinált

A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság azon ítéletét, melyben közveszéllyel
fenyegetés bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki tavaly nyáron azért csinált bombariadót az egyik esztergomi gyermekotthonban, hogy beszélhessen a barátnőjével.

A fiatalember 2017. augusztus 12-én délután öt óra körül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagról mobilon telefonált be a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra a 112-es központi segélyhívón keresztül, és az esztergomi gyermekotthon címét, majd azt mondta, „Allah Akbar! Az épületben bomba fog robbanni!”. Az épületet az ilyenkor szokásos eljárás szerint a hatóságok azonnal kiüríttették és átvizsgálták, de robbanószerkezetet nem találtak.
A fiatal férfit aznap őrizetbe vették, és a Karcagi Járási Ügyészség két nappal később, 2017. augusztus 14-én bíróság elé állította. A Karcagi Járásbíróság aznap tárgyalást tartott és ítéletet hozott az ügyben. A férfit, aki állt már bíróság előtt, közveszéllyel fenyegetés bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért 1 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az eljárás során kiderült, hogy a férfinak nincs köze az Iszlám Államhoz. Az „Allah Akbar!” – kifejezést egy filmben látta, amit viccből szokott mondogatni. A bombariadót pedig kizárólag azért csinálta, hogy beszélhessen a gyermekotthonban tartózkodó barátnőjével, akinek ezt aznapra nem engedélyezte az intézet. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt, közveszéllyel fenyegetést követ el, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget. A férfi valótlan tartalmú bejelentése pedig alkalmas volt arra, hogy a köznyugalmat megzavarja, állapította meg az elsőfokú bíróság.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és a védője azonban a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol a napokban jogerősen lezárult.

A Szolnoki Törvényszék 2018. június 8-án meghozott másodfokú határozatában az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.

Szolnok, 2018. június 11.
a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

További Hírek

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

error: Védett tartalom!
%d blogger ezt szereti: