Friss Hírek Kék Hírek 

Megszegte a házi őrizet szabályait, előzetes letartóztatásba került

A Szolnoki Járásbíróság 2018. május 3-án egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a
korábban házi őrizetben lévő huszonéves fiatalembernek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy
2018. április 21-én délután fél hat körül levágta a házi őrizet biztosítása érdekében a rendőrség által a
bokáján elhelyezett elektronikus nyomkövető eszközt, ún. lábbilincset, majd elhagyta a házi őrizet
helyeként kijelölt házát és ismeretlen helyre távozott.

A megalapozott gyanú szerint a férfi fenti cselekményével fogolyszökést követett el.
A hatályos jogszabályok szerint fogolyszökést követ el és 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető,
aki abból a célból, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás alól kivonja magát, a házi őrizet tartama alatt a
kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet a kényszerintézkedés szabályainak megszegésével
elhagyja.

Az előzetes letartóztatás elrendelése nem elítélés, csupán a gyanúsított személyi szabadságának ideiglenes
bírói elvonása, amit a bíróság jelen esetben azért látott indokoltnak, hogy a gyanúsítottat megakadályozza
abban, hogy elszökjék, illetőleg elrejtőzzék a hatóságok elől, illetőleg újabb bűncselekményt kövessen el.
A végzés nem jogerős. A gyanúsított fellebbezést jelentett be, így a kérdésben, az ügyben másodfokon
eljáró Szolnoki Törvényszék dönt majd. A fiatalember azonban a törvényszék döntésééig mindenképpen
előzetes letartóztatásban marad, mert a végzés fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajtható.

Szolnok, 2018. május 3.
a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

További Hírek

Leave a Comment

Privacy Preference Center

Close your account?

Your account will be closed and all data will be permanently deleted and cannot be recovered. Are you sure?

error: Védett tartalom!
%d blogger ezt szereti: