Egyéb Friss Hírek Kék Hírek 

Ellopta anyja bankkártyáit és pénzt próbált levenni velük egy huszonéves lány Besenyszögön

A Szolnoki Járásbíróság lopás vétsége és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás
bűntettének kísérlete miatt 2 évre próbára bocsátotta azt a húszas éveiben járó, büntetlen előéletű lányt,
aki a nem jogerős ítélet szerint tavaly novemberben ellopta anyja bankkártyáit és többször,
eredménytelenül próbált meg pénzt levenni velük.

Az eset 2017. november 25-én délután a Jász-Nagykun- Szolnok megyei Besenyszögön történt. A fiatal,
büntetlen előéletű lány, aki nemrég költözött el a szülői házból a ruháiért ment vissza a lakásba.
Édesanyja távollétét kihasználva 10.000 Ft készpénzt és két bankkártyát vett ki anyja pénztárcájából.
Rögtön egy bankautomatához ment, az egyik bankkártyával lekérdezte édesanyja egyenlegét, míg a
másikkal többször pénzt próbált felvenni, azonban nem járt sikerrel, mert anyja a kártya korábbi PIN-
kódját megváltoztatta.

A hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt, lopást követ el, aki idegen dolgot azért vesz el mástól,
hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A bűncselekmény minősítése, súlya az eltulajdonított dolog értékétől és
az eltulajdonítás módjától, körülményeitől függ. Jelen esetben az eltulajdonított dolog értéke nem haladta
meg a szabálysértési értékhatárt, mégis bűncselekményről beszélünk, mert a készpénzzel együtt egy
bankkártyát, a büntetőjog nyelvén készpénz-helyettesítő fizetési eszközt is elvitt a vádlott édesanyja
pénztárcájából.

Emellett szintén bűncselekményt, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást követ el
számos más eset mellett az, aki jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési
eszköz felhasználásával kárt okoz. Jelen esetben a lány csupán megpróbált pénzt felvenni, azaz
megkísérelte az utóbbi bűncselekmény elkövetését.

Az ügyben 2018. április 5-én emelt vádat a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség. A Szolnoki
Járásbíróság pedig aznap ítélet hozott: a büntetlen előéletű lányt szabálysértési értékre, készpénz-
helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás vétségében és információs rendszer
felhasználásával elkövetett csalás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, amiért 2 évi próbaidőre
próbára bocsátotta.

A próbára bocsátás nevelő jellegű intézkedés, melynek alkalmazása esetén a bíróság megállapítja, hogy a
vádlott bűncselekményt követett el, de a jogkövetkezményekről való döntést későbbre halasztja. Ha a
vádlott a próbaidő tartama alatt újabb bűncselekményt követ el, vagy a próbaidő alatt más, korábban
elkövetett bűncselekménye miatt is elítélik, a bíróság jelen bűncselekménye miatt is büntetést szab ki vele
szemben. Ha azonban a próbaidő tartama alatt nem követ el újabb bűncselekményt, és más, korábban
elkövetett bűncselekmény miatt sem ítélik el, a próbaidő leteltével jelen bűncselekmény miatti
büntethetősége megszűnik.

Az ítéletet nem jogerős. A vádlott és védője tudomásul vette ugyan a döntést, az ügyész azonban
fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.

Szolnok, 2018. április 12.
a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

További Hírek

Leave a Comment

%d blogger ezt szereti: