Friss Hírek Kék Hírek 

Közérdekű munkára ítélték a törökszentmiklósi kocsmában verekedő huszonévest

A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben garázdaság
vétsége miatt 200 óra közérdekű munkára ítélte azt a húszas évei végén járó fiatalembert, aki az egyik
törökszentmiklósi kocsmában, ittas állapotban előbb összevitatkozott egy másik férfival, majd egy
alkalommal, ököllel arcon ütötte.

Az eset 2016. február 20-án este kilenckor Jász-Nagykun- Szolnok megye harmadik legnagyobb
településén, Törökszentmiklóson történt. A bántalmazott férfi az ütés hatására elesett, de nem sérült meg.
A hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt, garázdaságot követ el, aki olyan kihívóan
közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást
vagy riadalmat keltsen.

Az ügyben 2016. június 15-én emelt vádat a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség. A Szolnoki
Járásbíróság pedig 2017. március 9-én hozott ítéletet: a huszonéves férfit, aki állt már bíróság előtt
garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, amiért 200 óra fizikai munkakörben ledolgozandó közérdekű
munkára ítélte.

Az ügyben nemrég született jogerős döntés. A Szolnoki Törvényszék 2018. március 23-án az elsőfokú
bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.

Szolnok, 2018. április 10.
a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

További Hírek

Leave a Comment

%d blogger ezt szereti: