Friss Hírek Kék Hírek 

Próbára bocsátották a szolnoki helyi járatú buszon hamis tanulóbérlettel utazó nőt

A Szolnoki Járásbíróság 2017. december 21-én meghozott, aznap jogerős ítéletével hamis
magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek, és 1 évre próbára bocsátotta azt
a harmincas éveiben járó büntetlen előéletű nőt, aki idén áprilisban hamis bérlettel közlekedett az egyik helyi járatú autóbuszon, Szolnokon.

Az eset 2017. április 11-én hajnalban történt. A nő Szolnokon, a 13. számú helyi buszon utazott,
amikor 6.00 óra körül a jegyellenőr jegyének, bérletének átadására szólította fel. A nő ekkor egy
összvonalas tanulóbérletet mutatott fel, az ellenőr azonban gyanút fogott és rendőrt hívott. Mint
utóbb kiderült a bérlet hamis volt: egy korábbi hónapra szóló érvényes bérlet felhasználásával
fénymásolóval készítették.

A hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt: a hamis magánokirat felhasználásának vétségét
követi el számos más eset mellett az, aki jog létezésének bizonyítására hamis magánokiratot használ fel, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ügyben 2017. december 21-én emelt vádat a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség, és a nőt
bíróság elé állította. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság járt el: aznap meghozott ítéletében
megállapította a bűncselekmény elkövetését, a tettét megbánó és a tárgyalás napjára a jegyellenőr
által kiszabott bírságot is befizető, büntetlen előéletű nővel szemben próbára bocsátást alkalmazott.

A próbára bocsátás nevelő jellegű intézkedés, melynek alkalmazása esetén a bíróság megállapítja,
hogy a vádlott bűncselekményt követett el, de a jogkövetkezményekről való döntést későbbre
halasztja. Ha a vádlott a próbaidő tartama alatt újabb bűncselekményt követ el, vagy a próbaidő
alatt más, korábban elkövetett bűncselekménye miatt is elítélik, a bíróság jelen bűncselekménye
miatt is büntetést szab ki vele szemben. Ha azonban a próbaidő tartama alatt nem követ el újabb
bűncselekményt és más, korábban elkövetett bűncselekmény miatt sem ítélik el, a próbaidő
leteltével jelen bűncselekmény miatti büntethetősége megszűnik.

Szolnok, 2018. január 4.
a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

További Hírek

Leave a Comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

error: Védett tartalom!
%d blogger ezt szereti: