Friss Hírek Kék Hírek 

Előzetes letartóztatásba került az új pszichoaktív anyaggal kereskedéssel gyanúsított jászsági férfi

A Szolnoki Járásbíróság 2017. november 20-án elrendelte az előzetes letartóztatását annak
férfinak, akinél a 2017. november 17-én este 20 óra 45 perc körüli időben történt közúti
ellenőrzés során ruházatában és gépkocsijában, majd az ezt követően jászfelsőszentgyörgyi
lakásában tartott házkutatás során mintegy 4 gramm kristályos fehér port, 23 db kék színű szív
alakú tablettát és közel 70 gramm növényi származékot találtak, melyek új pszichoaktív anyagnak
minősülnek. A férfit kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével
gyanúsítják.

Az előzetes letartóztatás elrendelése nem elítélés, csupán a gyanúsított személyi szabadságának
ideiglenes bírói elvonása, amit a bíróság jelen esetben azért látott indokoltnak, hogy a gyanúsítottat megakadályozza abban, hogy elszökjék, illetőleg elrejtőzzék a hatóságok elől, tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, bizonyítékok megsemmisítésével vagy elrejtésével
megnehezítse vagy veszélyeztesse a bizonyítást, illetőleg újabb bűncselekményt kövessen el.
A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az előzetes letartóztatás elrendelése kérdésében a Szolnoki Törvényszék határoz majd. A másodfokú bíróság döntéséig azonban a férfi mindenképpen előzetes letartóztatásban marad, mert a bíróság végzése fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

Szolnok, 2017. november 27.
a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

További Hírek

Leave a Comment

error: Védett tartalom!
%d blogger ezt szereti: