Friss Hírek Kék Hírek Mezőtúr 

Előzetes letartóztatásba került a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított mezőtúri férfi

A Szolnoki Járásbíróság 2017. november 15-én elrendelte az előzetes letartóztatását annak mezőtúri férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az általa bérelt mezőtúri autószerelő műhelyben kábítószerrel kereskedett. A férfit 2017. november 12-én Karcag egyik utcájában állították meg a rendőrök. A közúti ellenőrzés során ruházatát és személygépkocsiját is átvizsgálták, és a kocsiban, a férfi kabátjának és pulóverének zsebében, de még alsónadrágjában is amfetamint tartalmazó nejlon tasakokat találtak, bennük közel 70 gramm amfetaminnal. Ezt követően még aznap házkutatást tartottak a férfi mezőtúri lakásán és másnap az általa Mezőtúron bérelt autószerelő műhelyben is. A…

Bővebben
Egyéb Szolnok 

Pályaorientációs nap a Martfűi József Attila Általános Iskolában a Szolnoki Törvényszék részvételével

A Martfűi József Attila Általános Iskola annak érdekében, hogy megkönnyítse diákjai későbbi pályaválasztását, minden évben pályaorientációs napot szervez, melyen idén a Szolnoki Törvényszék is képviseltette magát, így a fiatalok számos más program mellett igazságügyi osztályfőnöki órán és perszimuláción is részt vehettek, és megismerhették a biztonságos internethasználat alapvető szabályait. A 2017. november 16-án tartott egész napos rendezvényen a törvényszék az ún. Nyitott Bíróság Program keretében vett részt. Az Országos Bírósági Hivatal 2012-ben az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében hirdette meg a Nyitott Bíróság Programot melynek célja a fiatalok igazságszolgáltatással és a bírósági…

Bővebben
Egyéb 

Ellopott és eladott egy háztetőt, közérdekű munkára ítélték

A Szolnoki Törvényszék 2017. november 9-én lényegét tekintve helybenhagyta a Mezőtúri Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt 120 óra fizikai munkakörben ledolgozandó közérdekű munkára ítélte azt a 27 éves férfit, aki a tulajdonos engedélye nélkül lebontotta és eladta egy mezőtúri családi ház melléképületének tetőszerkezetét. A férfit, aki a korábbi tetőt alkotó tíz szarufáért és mintegy kettőszáz cserépért cserébe mindössze 5.000 Ft-ot kapott, az általa a tulajdonosnak okozott 36.000 Ft kár megtérítésére is kötelezte a bíróság. Az ítélet jogerős.

Bővebben
error: Védett tartalom!