Egyéb 

Idén már több mint kétszázan jártak tárgyaláslátogatáson a Szolnoki Járásbíróságon

Az Országos Bírósági Hivatal által az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében 2012-ben meghirdetett, a fiatalok igazságszolgáltatással és a bírósági szervezettel kapcsolatos ismereteinek bővítését, valamint a fiatalkorúak elkövetővé, illetőleg áldozattá válásának megelőzését célul tűző ún. Nyitott Bíróság Program keretében idén már 195 diák és 11 pedagógus járt tárgyaláslátogatáson a Szolnoki Járásbíróságon. A Nyitott Bíróság Programban a diákok pedagógusi vezetéssel előzetes időpont-egyeztetés alapján a bíróság jellemzően büntetőügyekben tartott tárgyalásain vehetnek részt, ún. igazságügyi osztályfőnöki óra keretében bírák és bírósági titkárok előadásait hallgathatják meg, perszimuláción vehetnek részt és azon városokban, ahol működik büntetés-végrehajtási intézet…

Bővebben
Friss Hírek Kék Hírek 

Első fokon másfél év börtönre ítélték a vasúti váróteremben alvó férfi kifosztóját

A Karcagi Járásbíróság 2017. november 8-án meghozott ítéletében kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek és mint többszörös visszaesőt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a középkorú férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2017. október 9-én éjjel a karcagi MÁV Vasútállomás várótermében kifosztott egy alvó férfit. Az ítélet szerint az áldozat a váróterem egyik padján aludt. Alvás közben a zsebéből kiesett és közvetlenül mellette, a földön hevert mobiltelefonja, amit a 22 óra 30 perc és éjfél közötti időben a váróterembe érkező vádlott meglátott, felvett és…

Bővebben
error: Védett tartalom!